Filmipar a koronavírus idején

0
275

A világjárvány egyik iparágat sem kíméli és bizony a filmipart is elérte. A március eleji számítások szerint 5 milliárd dolláros bevételkiesés volt tapasztalható csak márciusig. Magában a mozik bezárása is óriási veszteséggel járt, majd ezt követte, hogy a stúdiók és a forgalmazók a kész alkotások bemutatóit is eltolták. A premiereket elhalasztották, a forgatásokat leállították.

Olyan meghirdetett filmek bemutatója csúszik, mint a Bond-film Nincs időm meghalni, Mulan, Hang nélkül 2, Fekete özvegy.

A jegypénztári forgalmat illetően a tavaszi időszak kiemelten fontosnak számít, úgynevezett blockbuster-időszak ez, mely biztosan nagyon veszteséges lesz idén.

Kína magáénak tudhatja a második legnagyobb mozihálózatot, itt 70 ezer filmszínházat zártak be. Szakértők szerint február végére a kínai veszteség több, mint 2 milliárd dollár volt, mely egyaránt érintette a hollywoodi és a helyi stúdiókat is. A fertőzöttek számának növekedésével és terjedésével egyre több ázsiai, majd európai ország rendelt el mozistoppot, illetve március közepétől már a hollywoodi filmek a hazai, észak-amerikai piacon is rosszul teljesítettek.

A The Hollywood Riporter elemzése szerint az idei kiesés elérheti a 20 milliárd dollárt is.

Az NBC Universal az elhalasztott mozipremierrel egy időben teszi hozzáférhetővé új filmjeit a VOD-on, melyek 48 órán keresztül elérhetőek, áruk pedig körülbelül 20 dollárnak felel meg. Nem csak a legújabb filmek tekinthetők meg, hanem azok is, amiket a közelmúltban mutattak be. Ez a döntés jelentősen eltér attól a gyakorlattól, mely szerint 90 nap különbségnek kell lennie a mozis forgalmazás kezdete és az otthoni megtekintés között. A mozik azért tartották fent a vírus előtt ezt a szokást, mert úgy vélik, ha lerövidítenék a 90 napot a bevételükben jelentős csökkenés lenne.

A Mondj búcsút Hollywoodnak! című elemzés a koronavírus utáni időszakot vetíti előre a filmipart illetően. Ezek szerint az USA-ban csökkeni fog a mozitermek száma, ugyanis a legtöbb stúdió vagy beolvad vagy pedig felvásárlásra vár. A filmipar általunk ismert része az összeomlástól tart és úgy véli a streamingszolgáltatók túlnőnek rajtuk, illetve a fogyasztók is inkább ezt fogják preferálni. Ugyanezen elemzés azt állítja, hogy a Netflix, az Amazon és a Disney fog osztozni a forgatókönyv alapján készült műsorokon.

A járvány után valószínűleg a mozik újra jövedelmezőek lehetnek még, ha ez jegyáremelkedéssel is fog járni, viszont a stúdiók, kis- és közepes költségvetésű filmjeinek helyzete aggasztó lehet. Michael Nathanson médiaelemző szerint a mozisok azzal segíthetik a kisebb költségvetésű filmek nézettségét, hogy megállapodnak a streamingszolgáltatókkal.